2014-ben is kiválóra minősült együttesünk

2014-BEN IS KIVÁLÓRA MINŐSÜLT EGYÜTTESÜNK

2014. október 26-án, vasárnap a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán minősült a Hajdú Táncegyüttes Felnőtt csoportja. A minősítő műsor a debreceni Csokonai Színházban volt, ahol délelőtt és délután is voltak bemutatók. A Hajdú Táncegyüttes a délutáni műsort zárta,  s fellépésével idén is kiváló minősítést szerzett.

A bemutató sorozattal a Martin György Néptáncszövetség szándéka az volt, hogy lehetőséget teremtsen a néptáncegyüttesek magas művészi színvonalú színpadi bemutatkozásához, egymás megismeréséhez és a szakmai megmérettetéshez. A minősülni kívánó együtteseknek 25-30 perces, szerkesztett programot kellett bemutatniuk. A minősítés feltétele volt, hogy a műsor több tájegység tánc, zenei és viselet hagyományaiban való jártassággal, vagy egy tájegység – több tánctípust tartalmazó – hagyományainak, elmélyült ismeretével mutassa be az együttes sokoldalú tánctudását, előadói képességét, változatos, igényes színpadi megjelenését.

feketeto_2013_web560

____________________________________________________________

Comments are closed.