Kínai turné 2017

KÍNAI TURNÉ 2017 A Hajdú Táncegyüttes 2017. szeptember 22-október 03. időszakban Kínában járt, egy nemzetközi fesztiválon vett részt. Kiemelt támogatóink voltak: Hajdú Takarék, Hajdú Gabona Zrt., DMJV Önkormányzat, Hajdú Táncegyüttesért Közhasznú Alapítvány. Támogatásukat ezúton is köszönjük! További fotók megtekintése: Facebook oldalunkon

Csaba királyfi 2017 – Debrecen

DEBRECENBEN A CSABA KIRÁLYFI C. SZÉKELY NEMZETI ROCKOPERA 2017. szeptember 17. vasárnap, 18 óra 30 – a Debreceni Nagytemplom előtti tér G. Nagy István Ilián, püspökladányi származású író és költő Csaba királyfi székely nemzeti rockoperájának debreceni bemutatója 2017. szeptember 17-én volt. A történetében, zenéjében és színpadi jeleneteiben magával ragadó monumentális művet erdélyi, püspökladányi, debreceni, karcagi és sárrétudvari szereplők mutatták be.… (more…)

Felvételi 2017. szeptember – Hajdútánc AMI

FELVÉTELT HIRDET A HAJDÚTÁNC AMI A Népművészet Európa-díjával és Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Debreceni Hajdú Táncegyüttes szeretettel várja a néptánc iránt érdeklődő 6-7 éves korú fiú gyermekek jelentkezését. A Hajdú Táncegyüttes utánpótlását képző “Hajdútánc” AMI felvételt hirdet a 2017/2018-as tanévre. A beiratkozást megelőzően a gyermekek szakmai bizottság előtt felvételiznek, mely során a gyerekek ritmusérzékét, koordinációs képességét és mozgáskészségét mérik fel. A… (more…)

Páva területi válogató 2017 – Hajdúböszörmény

FÖLSZÁLLOTT A PÁVA – TERÜLETI VÁLOGATÓ Hajdúböszörmény, 2017. június 11. A Hajdú Táncegyüttes felnőtt csoportja nagy sikerrel vett részt a Fölszállott a páva tehetségkutató területi válogatóján Hajdúböszörményben. A versenyprogramban a Fölszállott a páva 2017 Észak-magyarországi régió néptáncos, népdalénekes, népzenész jelentkezői szerepeltek.

HBM-i Néptáncfórum eredményei – 2017. május

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI NÉPTÁNCFÓRUM 2017. MÁJUS 6. – HAJDÚNÁNÁS Szívből gratulálunk minden kedves résztvevőnek a Hajdúnánási Megyei Néptánc Fórumon elért sikeres eredményéért! NAGYON BÜSZKÉK VAGYUNK SAJÁT CSOPORTJAINKRA!!! Bóbita csoport ARANY minősítést kapott Dübögő csoport ARANY minősítést kapott Galagonya csoport EZÜST minősítést kapott Szederinda csoport EZÜST minősítést kapott Kenderkóc csoport ARANY minősítést kapott Ifjúsági csoport ARANY minősítést kapott Tiszai… (more…)