Böngésző: Debreceni Hajdú Táncegyüttes

Idén Pécsett szerepelt a Hajdú a Csaba királyfi rockoperában

IDÉN PÉCSETT MUTATTÁK BE A CSABA KIRÁLYFI CÍMŰ SZÉKELY ROCKOPERÁT, MELYBEN KÖZREMŰKÖDÖTT A HAJDÚ TÁNCEGYÜTTES IS Helyszín: Pécs, Dóm tér Időpont: 2016. augusztus 20., 20 óra Képek egy korábbi előadásból:

Beiratkozás 2016/17-es tanév

BEIRATKOZÁS – 2016/17-ES TANÉV A Magyar Örökség-díjjal kitüntetett, 63 éves Debreceni Hajdú Táncegyüttes szeretettel várja a néptánc iránt érdeklődő fiúgyermekek jelentkezését. 6-7 ÉVES FIÚK  JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK! BEIRATKOZÁS: 2016. augusztus 29-30-31-én 17 és 18 óra között a Hajdú Táncegyüttes székházában, Debrecen, Hatvan u. 32. szám alatt. (Beiratkozáshoz a gyermek OM azonosítója szükséges, mely a diákigazolványon vagy a bizonyítványon is megtalálható 11… (more…)

Szomszédolás 2016 – Képekben

XXI. SZOMSZÉDOLÁS – 2016. június 10-11. További fotók a Facebook oldalunkon! _________________________________________

XXI. Szomszédolás

XXI. SZOMSZÉDOLÁS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI NÉPTÁNCFESZTIVÁL 2016. JÚNIUS 10-11. – DEBRECEN Idén huszonegyedik alakommal kerül megrendezésre Debrecenben a Szomszédolás Országos Gyermek Néptáncfesztivál. A fesztiválra az ország különböző régiói mellett a határokon túlról szintén érkeznek csoportok, összesen csaknem ötszáz gyermek. A változatos bemutatók, táncház és egyéb programok célja, hogy a néphagyományok szerepét erősítsék a fiatalabb korosztályban. A rendezvény házigazdája a Pro… (more…)

Pásztortánc Verseny – 2016. május 14.

X. PÁSZTORTÁNC VERSENY – 2016. május 14. A X. Pásztortánc Verseny nagy sikerrel zajlott le tegnap a Hortobágyi Állatparkban, ahová az ország minden részéről érkeztek versenyzők. Óriási örömünkre szolgál, hogy 2 év után újra együttesünk, a Hajdú Táncegyüttes színesíthette a Gulyásverseny programjait, nem kis közönségsikerrel és a Hortobágyi Nonprofit Kft. vezetőinek az elismerései mellett. A Debreceni Hajdú Táncegyüttes vezetői voltak… (more…)