Böngésző: Debreceni Hajdú Táncegyüttes

Két évtizednyi emlék a lábakban

KÉT ÉVTIZEDNYI EMLÉK A LÁBAKBAN Az elmúlt húsz év legkiemelkedőbb táncos egyéniségeit és koreográfiáit idézte föl a Pro Urbe- és Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Hajdú Táncegyüttes 2014. november 29-én, szombaton. Az együttes vezetői, Tiszai Zsuzsa és Lovas Bálint „Tükörcserepek”című jubileumi műsorát a Csokonai Színházban láthatták. Fotók: Moraru Beatrice

A Hajdútánc AMI karácsonyi műsora

KARÁCSONYI MŰSOR DECEMBERBEN

Tükörcserepek: 20 éves jubileum a Csokonai Színházban

TISZAI ZSUZSA ÉS LOVAS BÁLINT EGYÜTTESVEZETŐK 20 ÉVES JUBILEUMI ESTJE Szeretettel várunk az idén „Magyar Örökség –díjjal” kitüntetett Debreceni Hajdú Táncegyüttes vezetői, Tiszai Zsuzsa és Lovas Bálint 20 éves jubileumi műsorára 2014. november 29-én a Csokonai Nemzeti Színházba! A nagy érdeklődésre való tekintettel a 18.00 órás műsor mellett egy délutáni előadást is műsorra kellett tűznünk 14.30 órától. Az est első… (more…)

Országosan 2. helyen minősült a Hajdú

ISMÉT ÉLEN A HAJDÚ Az elmúlt hetekben rendezték meg az országban a felnőtt együttesek szakmai minősítőit. A négy helyszínen 28 együttes nevezésével zajló bemutatók után az országban második legmagasabb pontszámot érte el a 2014-ben Debrecen Város Pro Urbe –díjával és Magyar Örökség –díjjal kitüntetett Debreceni Hajdú Táncegyüttes. A „Kiválóan Minősült együttes” címet ebben az évben a Feketetó című műsoruk részletével… (more…)

Meghívó a “Tükörcserepek” c. jubileumi műsorra

MEGHÍVÓ Szeretettel várunk az idén „Magyar Örökség –díjjal” kitüntetett Debreceni Hajdú Táncegyüttes vezetői, Tiszai Zsuzsa és Lovas Bálint 20 éves jubileumi műsorára 2014. november 29-én a Csokonai Nemzeti Színházba!