Döntők Döntője – Páva 2018

DÖNTŐK DÖNTŐJE – PÁVA 2018
2018. december 21.

“A tegnap esti Fölszállott a páva döntőjében Debrecen volt az egyetlen város a Kárpát-medencében, amely három kategórában is képviseltette magát. Szívből gratulálok a döntőben való szerepléshez a Debreceni Hajdú Táncegyüttes táncosainak, a Pendely Énekegyüttes tagjainak, valamint a debreceni néptánc és népi kultúra kiemelkedő egyeniségének Majer Tamásnak. Bár az első helyet a nézők szavazatai alapján nem a debreceniek szerezték meg, de nekünk mégis ők a legjobbak. Ha pedig így van, akkor mégiscsak a legnagyobb elismerésre méltóak városuk részéről, melyre tekintettel Debrecen önkormányzata 2 millió forintos díjat adományoz a Hajdú Táncegyüttesnek, 1 millió forintos díjat Majer Tamásnak és 2 millió forintos díjat a Pendely Énekegyüttesnek. Szívből gratulálok és azt kívánom, hogy a jövőben is sok örömteli pillanatot szerezzenek szeretett városuknak, Debrecennek! ”
.
Papp László DMJV Polgármestere oldaláról – 2018. december 22.
.
Köszönjük! 🙂
.

Fotó: Váradi Levente

 

 

Comments are closed.