NTP-MŰV-18-0186 „Járd ki lábam… “a Hajdútánc AMI tehetséggondozó programja

 

AZ EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ
ÉS A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM

„A hazai és a határon túli művészeti tehetséggondozó programok támogatása” c. pályázati projekt

NTP-MŰV-18-0186

„Járd ki lábam… “a Hajdútánc AMI tehetséggondozó programja

 

Művészeti iskolánk kezdetektől fogva nagy figyelmet fordít a tehetséges tanulók felismerésére, mindig is igyekeztünk odafigyelni tehetségük kibontakoztatására. A pályázat keretében most lehetőségünk nyílt rendszeresen, szervezett formában foglalkozni a tehetséges tanulókkal. A foglalkozások összehangoltak voltak, az oktatók különböző módszerei kiegészítették egymást, változatosságot és nagyobb eredményt hoztak a tanulási folyamat során. Mivel iskolánk minden oktatója részt vett a csoport munkájában, így lehetőség nyílt az egyénekre való külön odafigyelésre is.

A foglalkozásokat a konkrét tánctanuláson kívül külső oktatók bevonásával színesítettük: ének-zene, dramaturgia. A néptánc egy nagyon komplex műfaj: a mozgáskészség, ritmusérzéken túl nagyon fontos a helyes testtartás, esztétikus mozgás, egyéb gesztusok használata, erőnlét. Ezen kívül, mivel nem öncélú a tanulási folyamat, hanem egyben előadóművészet is, az előadói készség is nagyon fontos. Főleg erre, de például a testtartásra is hatással van az egyének hozott szocializációs, családi háttere, a saját egyénisége. A művészetek, a társas kapcsolatok, így a néptánc csoport is segítik mindezek fejlődését. A különböző csoportos játékok, a lazító programok, mind együttesen a különböző kompetenciák fejlődését, a helyes én kép kialakulását, a kevésbé erős kompetencia területek megerősítését szolgálták. Ennek leghatékonyabb színtere a 3 napos tábor volt, ahol koncentrált volt a társas együttlét, alkalmazkodás, tanulás és lazítás. A létrehozott produktumon keresztül – melyben az egyéni improvizálás is helyett kapott- már lemérhető volt az egyének fejlődése.

A tábor programját a tánc tanuláson kívül pusztaszekerezés, kisvasút, közös főzés, állatpark látogatás, népi játékok kipróbálása, és természetesen táncházak egészítették ki élő zenei kísérettel.

A művészetek komplex felfogása, benyomások, ismeretek szerzése fontos a gyermekek esztétikai érzékének, művészi látásmódjának alakulásához, ami életük egyéb területére is hatással lesz. Ezen célt szolgálták a színházlátogatások, és az utána lévő élménybeszámolók, elemző beszélgetések is.

A szülőkkel való közös záró program során a családdal való közös élményen kívül a szülők is belekóstolhattak a gyermekük által gyakorolt néptánc műfajba. Megérezhették a közös táncolás élményét, sőt a gyermekek taníthatták a szüleiket. Ily módon a család, mint legfontosabb kötelék is bevonódott a programba, hiszen fontos a család támogatása is a gyermek sokrétű személyiség és egyéb fejlődéséhez.

A tanulók saját osztályaikban is kiemelkedő képességűek, de ilyen szintű fejlődésre a hagyományos órai keretek között nincs lehetőség, hiszen a tananyagot, illetve annak nehézségi szintjét és minden egyebet a csoporton belüli erős átlagra kell szabni az oktatóknak, hogy a kevésbé tehetséges gyermekeknek is legyen sikerélménye, és ne szakadjanak le.

Nagyon eredményesnek mondható a csoport éves munkája, tevékenysége. Lemérhető az egyének különböző, egyénenként változó kompetenciaterületek fejlődése. A tudásbeli és előadókészség konkrét eredményekkel alátámasztható:

A VI. Jászsági Országos Gyermek és Ifjúsági Szólótánc Versenyen indítottuk a csoport összes tagját. Ezen a versenyen néhány tanuló kivételével minden tanulónk Nívódíjat érdemelt ki, és ezen felül hárman még Különdíjban is részesültek.

TEHETSÉGEINK  a Jászsági Szólótánc Versenyen:

A Jászsági Szólótánc Verseny eredményei:

Díjeső a Jászsági Szólótánc Versenyen

 

Németország, Paderborn 2019.

NÉMETORSZÁG, PADERBORN 2019. június 15-18.

A felnőtt együttes meghívást kapott, hogy részt vegyen a Debrecen-Paderborn testvérvárosi kapcsolat 25. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségre.

Köszönjük Debrecen városának a megtisztelő felkérést!

Lezajlott a XII. Pásztortánc Verseny

LEZAJLOTT A XII. ORSZÁGOS PÁSZTORTÁNC VERSENY

Lezajlott a XII. Országos Pásztortánc Verseny, Pásztortánc Bemutató és Pásztorbál
2019. június 8-án 10 órától a Pusztai Állatparkban Hortobágyon

Gyermek kategória
I. hely Molnár Szabolcs
II. hely Laczkó Botond
III. hely Pásztor Csaba
Különdíj Hartman Botond

Ifjúsági kategória
I. hely Garzó Vince
II. hely Takács Zoltán
III. hely Osváth Zsombor

Felnőtt kategória
I. hely Majer Tamás
II. hely Széles Kristóf
III. hely Ferencz Gergő

Szomszédolás 2019 – Beszámoló

VÉGET ÉRT A XXII. SZOMSZÉDOLÁS
kárpát-medencei gyermek- és ifjúsági
néptáncfesztivál

Ünnepélyes keretek között nyitották meg a XXII. Szomszédolás Kárpát-medencei Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivált 2018. június 1-jén délelőtt 11 órakor a Nagytemplomban.

A „Táncos gyülekezetet” követően 11:45 órától táncos verbuválással folytatták a Kossuth téren, a Kossuth-szobor előtt, ahol a néptáncos fiúk és lányok együtt ropják. Az érdeklődők este 7 órától láthatták a Szomszédolás résztvevőinek műsorát a Kossuth téri színpadon, amit 22 órától táncház követett a téren.

A hazai együtteseken kívül a Kárpát-medence magyarlakta területeiről – a Felvidékről, Kárpátaljáról, a Partiumból, Erdélyből, Délvidékről, Burgenlandból –, valamint Debrecen bulgáriai testvérvárosából, Sumenből is hívtak meg résztvevőket a fesztiválra, így több mint 600 fiatal táncol a cívisvárosban. A program célja a népi hagyományok őrzésén, a hagyományőrző tevékenység színvonalas bemutatásán kívül az, hogy a táncházi és játszóházi programok révén örömteli élményeket kapjanak az ide érkező és a debreceni gyerekek. (haon.hu)

Köszönjük mindenkinek a részvételt!

Fotók: Molnár Péter (haon.hu)

I. Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Legényesverseny

“A te lábad fűzfavessző ” I. Nemzetközi gyermek és ifjúsági legényesverseny

2019. május 19-én a legényesversenyen Takács Zoltán táncosunk aranybojtos helyezést érdemelt ki. Gratulálunk!