CSSP-TANCHAZ-2020-0331

TÁNCHÁZAK A HAJDÚ TÁNCEGYÜTTES SZERVEZÉSÉBEN

Helyszín: Debrecen, Hatvan u. 32.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
A táncházakban a részvétel ingyenes.

Alapítványunknál több tíz éves hagyomány a táncházak szervezése, melynek többrétű céljai és hozadéka van. Kulturált szórakozási lehetőséget biztosít mind a táncosok, mind pedig az érdeklődők számára. Szándékunk minél szélesebb réteget megismertetni hagyományunk ezen részével több korosztály számára. A támogatás segítségével tudtuk a fenti 8 táncházat megvalósítani.

Népművészet Ifjú Mesterei 2021

NÉPMŰVÉSZET IFJÚ MESTEREI 2021!

Augusztus 27-én adták át a népművészet legrangosabb állami kitüntetését, a Népművészet Mestere díjakat és a fiatal tehetségeket elismerő Népművészet Ifjú Mestere díjakat a Pesti Vigadóban. A Népművészet Mesterei jelentős hagyományátörökítő és értékmentő tevékenységet folytató személyek, az 1953-ban alapított díjat évente tízen kaphatják meg. A Népművészet Ifjú Mestere díjat a népzene, néptánc, népmese és népi kézművesség területén alkotó 15 és 35 év közötti művészek elismerésére hozták létre. A pályázat szakmai felügyeletét 2001 óta a Hagyományok Háza végzi.

Együttesünk nagy büszkeséggel és örömmel adja hírül, hogy 2021-ben Népművészet Ifjú Mestere díjban részesült Ligetiné Csendom Erika és Majer Tamás néptáncos, néptáncpedagógus, tánckarvezető, koreográfus.

Régóta vártunk már egy ilyen pillanatra, hogy ez a két ember, aki a Hajdú Táncegyüttes táncosaként nőtt fel, akik együttesünk szellemét követve választották hivatásul a néptáncpedagógiát, akik már hazajárnak a Páva színpadára, akik annyi sikert értek el és díjat hoztak el tanítványaikkal, most ők álljanak ott a színpadon, most nekik szóljon végre a taps!

Szeretettel gratulálunk Nekik és minden díjazottnak!

Népművészet Ifjú Mestere 2021 - Ligetiné Csendom Erika és Majer Tamás

Pótfelvételi 2021

PÓTFELVÉTELI A HAJDÚTÁNC AMI-BAN!

A Debreceni Hajdú Táncegyüttes utánpótlását biztosító Hajdútánc Alapfokú Művészeti Iskola a 2021/22-es tanévre – az augusztusi felvételi megtekintéseket követően –  pótfelvételt hirdet 1-4. osztályos iskolások számára.

A pótfelvételi megtekintés időpontja:
2021. szeptember 2., csütörtök 17 óra

Helyszín:
a Hajdú Táncegyüttes székháza: 4025 Debrecen, Hatvan u. 32.

Szeretettel várjuk leendő néptáncos tanítványainkat! 
 .

Pótfelvételi 2021 - Hajdútánc AMI

Fotó: Váradi Levente

Nyári programok 2021

NYÁRI PROGRAMJAINKBÓL

Augusztus 7.         –      15. Panyola Fesztivál
Augusztus 12.       –      Hagyományok Háza nap és gálaműsor, Debrecen
Augusztus 13.       –     Csíksomlyói passió, Debrecen
Augusztus 15-22. –     Galiba Gyerekfesztivál , Debrecen
Augusztus 15.       –     Örökségnap, Százhalombatta
( Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület,
Barátság  Kulturális Központ és SUMMERFEST – International
Folklore Festival and Folkart Fair eseménye)
Augusztus 21.       –    Pásztortalálkozó és gulyásverseny, Hortobágy
Augusztus 28.      –    Csaba királyfi székely nemzeti rockopera, Temerin

Pásztortalálkozó és gulyásverseny, Hortobágy

Felvételi megtekintés – 2021/22-es tanév

FELVÉTELT HIRDET A HAJDÚTÁNC AMI

A Debreceni Hajdú Táncegyüttes utánpótlását biztosító Hajdútánc Alapfokú Művészeti Iskola a 2021/22-es tanévre felvételt hirdet 1-4. osztályos iskolások számára.

A felvételi megtekintés időpontja:
2021. augusztus 24-én és 25-én 17 óra

Helyszín:
a Hajdú Táncegyüttes székháza: 4025 Debrecen, Hatvan u. 32.

Hajdútánc AMI - Felvételi megtekintés 2021

Fotó: Váradi Levente