Programajánló: Újra Folkmásfélnap Debrecenben!

Folkmasfel_2013_560A Hétmérföldes Kulturális Egyesület a nagy érdeklődésre való tekintettel természetesen idén is – immár kilencedik alkalommal – megrendezi a Debreceni Folkmásfélnapot.

A 2012-es rendezvényen több, mint 1000 érdeklődő hallgathatta meg az ország és a régió kiemelkedő népzenekarait, énekeseit.

Helyszín: a Debreceni Hajdú Táncegyüttes székháza, Debrecen, Hatvan utca 32.
Időpont: 2013. november 8 – 9.

Az idei program is remélhetőleg mindenki számára fogyasztható lesz, hiszen november 8-án és 9-én ismét Debrecenben köszönthetünk többek között olyan előadókat, mint Szalonna és Bandája, a Kunos Tamás (Csík Zenekar) és barátai elnevezésű formáció, a Dobroda Zenekar, vagy a Cimbaliband.

Azok se maradjanak otthon, akiknek az autentikus népzenével szemben a feldolgozásokra dobban meg jobban a szívük, hiszen fellép egy feldolgozásokat játszó formáció a Szabó Balázs Bandája is, ami igazi csemegének ígérkezik.

A koncerteket követően hajnalig tartó táncházi örömzenét ígérnek a résztvevő zenekarok.

Kiegészítő programok:

  • IX. Folkmásfélnap Kupa – néptáncos és népzenész csapatok számára
  • VI. Bográcstündér főzőverseny – kizárólag női csapatok számára

A Folkmásfélnap Kupára, valamint a Bográcstündér Főzőversenyre Rózsavölgyi Bálintnál +36/30/3727886 és Ferenczy Csabánál +36/30/5256396, illetve hetmerfoldes1@gmail.com címen lehet jelentkezni. Határidő: 2013. november 7.

Comments are closed.