Megjelent az Együttes “Járjunk egy szép táncot!” c. könyve

Az idén 60 éves Hajdú Táncegyüttes Jubileuma alkalmából jelent meg a “Járjunk egy szép táncot!” című könyv.  A kötetben az együttes megalakulásától 1994-ig terjedő szakaszokat Dr. Kardos László, az 1994-től  napjainkig tartó részt Tiszai Zsuzsa írta. ” E szerény kiadvány szerzői olyan szellemi termék létrehozására törekedtek, amely tényeken alapulva példázza, hogy a rohanó világ, a globalizáció terheit vállukon hordozó emberek is megtalálhatják önmagukat, éltető közösségüket, nemzeti önazonosságukat. Tényekre épülő válaszokat próbáltak keresni a hagyonokra, a Népművészet Európa-díjával és számos más kitüntetéssel elismert Hajdú Táncegyüttes eddigi történetének bemutatásával. E kiadvány érzékeltetni szeretné azt is, hogy az egyetemes magyar kultúra – ezen belül a néptánc, a népdal – nemzetünk jellemének egyik sajátos kifejezője, amely megtarthat bennünket magyarnak és egymást becsülő embernek…” (Dr. Kardos László)

konyvplakat_300_vl

A könyv díja 2.000.-Ft – mely támogatásként – befizethető az Alapítvány pénztárában, pénztári időn kívül pedig a csoportvezetőknél.

Comments are closed.