Néptáncantológia 2014.

 

HÁROM CSOPORTTAL IS RÉSZT VETT A HAJDÚ A NÉPTÁNCANTOLÓGIÁN

A debreceni Hajdú Táncegyüttes három kategóriában is meghívást kapott a művészeti ág legjelentősebb hazai eseményeként számon tartott budapesti néptáncantológiára. A Felnőtt és Ifjúsági Csoport is ott volt a fővárosi rendezvényen, csakúgy, mint a Luca gyermekcsoport. Ritkán történik meg, hogy mindhárom kategóriába beválogatják ugyanazt az együttest, ezért ez egyben nagy elismerés és megtiszteltetés is az együttes számára.
A Hajdútánc Alapfokú Művészeti Iskola büszke rá, hogy a hagyományokhoz hűen, az intézmény valamennyi csoportja eredményesen szerepelt az elmúlt esztendőben is, így ezek a teljesítmények is hozzásegítették a táncosokat a nívós eseményre történő bejutáshoz.

A fellépésekre 2014. március 1-én és 2-án került sor a Budapesti Operettszínházban.

A rendezvény plakátját, részletes programját IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

2014_ifi_antologia
Ifjúsági csoportunk

 

Comments are closed.