HajCsat – a még időben kezdők közössége
Gyerekkorunkban valahogy lemaradtunk róla. Vagy csak rövid ideig volt benne részünk. De a késztetés, hogy gyökereinket, kultúránkat, hagyományainkat a néptánc révén is megismerjük, ápoljuk és megértsük, ott munkált bennünk. Kezdetben „csak” ezért jelentkeztünk valamennyien 2016 októberében a Hajdú Táncegyüttes legújabb kezdő felnőtt csoportjába. Ahányan vagyunk, annyi felől érkeztünk: egyetemistától a zongoraművészig, ügyintézőtől a rendőrig, újságírótól a mérnökig, gazdálkodótól az informatikusig és 20 évestől az ötvenesig. Látszólag csak egy a közös: a néptánc szeretete, a vágy, hogy némileg magabiztosabban „szólaljunk” meg ezen a nyelven is.
Aztán nevünk is lett. Ez volt az első (tánc)lépés a közösséggé válás útján. Mi lettünk a „HajCsat”, a Hajdúhoz Csatlakozók, a „HajKeFe” kistestvére. Az első közös koreográfiánk pedig mi is lehetett volna más, mint egy jó, hajdúsági csárdás. Az, hogy a tanáraink, koruknál fogva, a tagok némelyikének gyermekei is lehetnének, cseppet sem zavart senkit, hiszen Lakatos Anna és Hámori Csaba az együttesben nőtt fel, minden porcikájukban hordozzák a táncot, bármikor képesek bármilyen dialektusban táncra perdülni hatásosan és hitelesen, tőlük öröm tanulni.
Sok zavar, megilletődés és izzadtság árán jutottunk arra a felismerésre, hogy a magyar tánc bizony nincs a génjeinkbe kódolva, meg kell küzdeni minden mozdulatért. Éppen ezért vált különösen értékessé az első elsajátított koreográfia, amelyet a nagy Hajdú család részeként, be is mutathattunk 2017 márciusában, a hagyományos tavaszi seregszemlén. Sokan közülünk nehezen szánták rá magukat a közönség előtti fellépésre, de minden lámpaláz, izgalom és szorongás ellenére bebizonyosodott, hogy ott és akkor váltunk igazán közösséggé, amikor az öltözőben egymást segítve készülődtünk, amikor a színpad mögötti takarásban megszorítottuk egymás kezét, amikor nevetni tudtunk az apróbb hibáinkon és utána felszabadultan örülhettünk: túl jutottunk a tűzkeresztségen.
Ezt az élményt azóta többször is átélhettük, már a negyedik koreográfiánkat tanuljuk és részt vettünk az első közös néptánc táborban is 2019 nyarán, az erdélyi Gyergyószárhegyen. Ebből az alkalomból van saját, közös ötletelésből született logónk s ezzel együtt büszke összetartozás tudatunk. Az együtt töltött hét alatt pedig ismét sokat tanultunk egymásról, a táncról, a munkáról és a közösen eltöltött idő egyéb örömeiről.
Már tudjuk azt is, hogy nem csupán a tánc iránti szeretet közös bennünk. Összeköt a hasonló szemlélet, értékrend és – még inkább – a barátság.
Szerző: R. Simor Katalin
